Andrej Gyjakov: Túl a láthatáron
Dmitry Glukhovsky a Metró 2033 világsikere után nagy vállalkozásba fogott: METRÓ UNIVERZUM 2033 címmel jelentet meg sorozatot, amelyben orosz és külföldi szerzők írják tovább s népesítik be mind újabb hősökkel az általa megfestett posztapokaliptikus világot. Gyjakovra az olvasókon kívül Glukhovsky is felfigyelt, és sokat segítette a fiatal szerzőt.
A METRÓ UNIVERZUM 2033 eddigi legnagyobb felfedezése Andrej Gyjakov: az olvasók az ő első könyvét (A fény felé) szavazták meg a sorozat legjobb regényének, a másodikat pedig (Vissza a sötétségbe) a 2011-ben megjelent legjobb regénynek. Azóta elkészült a trilógia harmadik része is, Gyjakov pedig a populáris orosz irodalom immár külföldön is elismert új sztárja lett. A trilógia, melynek ezt a befejező kötetét Oroszországban olvasók tízezrei várták, számos országban aratott nagy sikert.
A folytatásban újra találkozhatunk a rettenthetetlen sztalkerrel, Dárdával és fogadott fiával, Glebbel, akiknek egy újabb különleges küldetést kell végrehajtaniuk.
A cselekmény röviden
Dárda és Gleb újabb története baljósan kezdődik: megint háborús helyzet alakul ki, a Vegán Birodalom totális expanzióba kezd, az egész pétervári metrót a hatalmába akarja keríteni.
Közben felcsillan a remény is: állítólag valahol egy titkos tudományos program keretében meg akarják tisztítani a földet a radioaktív sugárzástól. De hogy megtudják, valójában mi is ez a program, és tényleg van-e remény, hogy a maradék emberiség visszaköltözhessen a felszínre, a rettenthetetlen Dárda és az ifjú hős, Gleb kis csapatának egész Oroszországon át kell verekednie magát. Közben meg kell küzdeniük az olajzabrálókkal, a sztyeppkutyákkal és a legkülönfélébb mutáns lényekkel is: van, amelyik az elméjüket magzavaró észpenészt bocsát rájuk, vannak alakváltó metamorok és gigantikus sáskák is.
Végül azt is megtudjuk, hogy mitől kergült meg a természet, s kezdett ilyen szörnyeteg teremtményeket szülni.
Benyomás
A második kötet végén összeverbuválódott főhősöknek hosszú utat kell megtenniük a felszínen. Számomra ez a kötet ismét sok újat mutatott, hiszen a második kötet alaposságával mutatta be a katasztrófa utáni felszíni életet. Bepillantást nyerhetünk a megmaradt emberek kolóniáinak (őrült diktátorok, apokaliptikus banditák csoportja, torz társadalmi rendszerekbe rendezkedett közösségek) brutális életébe és életfelfogásaiba.
A folyamatos utazás miatt ebben a történetben néha éreztem, hogy kicsit vontatott, de lehet, hogy csak a hosszú út miatt volt ilyen benyomásom. Amint a főhősök lakott területre érkeztek, a történet felpörgött, egy pillanatig sem volt unalmas. Néha már akciófilmbe illő jelentekkel találkozhatunk a könyv lapjain, ami megmosolyogtatott, de a tálalás ismét remek volt. Nekem az kifejezetten tetszett, hogy az író még mindig nem veszett el az aprólékos és unalmas leírásokban, hanem fokozatosan, a cselekmény közben adagolta a környezet nyomasztó hangulatát és a komor, ám egyben lebilincselő világ részleteit.
A történetben ismét érezhető volt a főhősök jellemfejlődése, már jelen volt a civakodás, a megbocsájtás és a szeretet is, ami eddig kicsit háttérbe szorult, vagy éppen nem volt ennyire érezhető a történet pörgős eseményei közben. Dárdának az emberiség jövőjébe vetett reménye és az expedíció során tanúsított kitartása példamutató. A történet során egy újabb emberi oldalát ismerhetjük meg.
A hosszú utazás során az emberek és a mutánsok hullanak, mint a legyek, de ezt már megszokhattuk Gyjakovtól. Az utolsó kötetben ért veszteségek kicsit megviseltek, hiszen sok szereplő már elég régóta a történet részese volt, így sajnáltam az elvesztésüket.
Számomra a Túl a láthatáron története hasonló volt a Metro Exodus számítógépes játék történetéhez, ahol rakétavontató helyett vonattal járták be a főhősök a felszínen maradt kolóniákat, és küzdöttek meg a vezetők csökönyös akarataival, a sugárzással, különböző fertőzésekkel, amíg el nem jutottak a várva várt célhoz, egy olyan tiszta területre, ami lakható az emberiség számára, ezzel megadva a reményt a felszíni élethez.
A trilógia harmadik része érdekes befejezést ad, a szerző hosszadalmas tanakodást követően nem csak a klasszikus tragikus befejezés mellett döntött, hanem felvillant némi reményt az epilógusban azon olvasók számára is, akik boldogabb befejezést szeretnének (hasonlóan a játékhoz). Számomra ez is érdekes volt, hiszen rám volt bízva, hogy miképp zárom le ezt a hosszú történetet. Én szeretem a tragikus befejezéseket, de mivel a három kötet elolvasása alatt teljesen beleéltem magam a főszereplők szenvedéseibe és a kitűzött céljaikba, már magam is vágytam a megérdemelt boldogságra, így a jobb befejezést választottam.
Én úgy gondolom, hogy Andrej Gyjakov méltán kapta meg az elismeréseket, és valóban úgy írta meg ezeket a könyveket, hogy azok története és főhősei kitűnően illeszkednek a METRÓ univerzumba.
A sorozat további részei: