Tullio Avoledo: Az ég gyökerei

A cselekmény röviden

„Metró 2033 című regényemben a Végső Háború kevés túlélője a világ legnagyobb légoltalmi menhelyén, a moszkvai metró alagútjaiban és állomásain talál menedéket…

Nem is tudom, hány olvasó kérdezte tőlem, mi történt az ő városával, szülőföldjével… és egymás után jelentkeztek nálam a fiatal írók, mondván: szívesen írnék az én vidékemről, avagy megírom a városom történetét a te világodba, a Metró 2033 Univerzumba ágyazva.

A Metró 2033 a kezdetektől, a webes megjelenéstől fogva interaktív volt: olvasóim a regény weboldalán folyamatosan végigkövethették a mű keletkezését, és hozzászólásaikkal segítettek alakítani, szabatosabbá és kevésbé kiszámíthatóvá tenni a történetet.

Aztán két éve, amikor valaki ismét megkérdezte tőlem, mi történt Szentpéterváron, meg hogy egy fiatal író írhatna-e róla egy regényt, belegondoltam: miért is ne? Folytassuk ezt az interaktív kutatást, csináljunk belőle egy nagy játékot! Fedezzük fel és irányítsuk együtt a Metró 2033 Univerzumot, hadd alakítsák más írók is velem együtt ezt a világot.

Azóta húsz regényt jelentettünk meg. Mindegyik 2033-ban játszódik, a Metró 2033 világában. A legtöbb Oroszországban: Szentpéterváron, Szibériában, az Urál vidékén, az ország északi és déli tájain. De persze más nemzetek is képviseltetik magukat: az Egyesült Királyság, Kuba és most már Olaszország is!…

Büszke vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű, briliáns és innovatív író is, mint Tullio Avoledo, úgy döntött, csatlakozik hozzánk, hogy elmondja, mi történt Itáliában a Végső Háború után.

S most a 2033. év térképének egyik pontjáról lassan kezd felszállni a köd… látom a Colosseumot, a Vatikánt… Igen, ez Róma…”

Dmitry Glukhovsky

A fenti bekezdések olvashatóak a könyv hátlapján, de ebből sok minden nem derül ki, ezért pár mondatban összefoglalom a lényeget. A helyszín Olaszország, ahol egy veszélyekkel és izgalmakkal teli, a fontosságát illetően megkérdőjelezhető vatikáni küldetést kísérhetünk végig egy pap szemszögéből, aki vérprofi katonákkal (Svájci Gárda) vág neki egy közel 500 kilométeres túrának. A történet a felszínen vezeti végig az olvasót, mellékküldetésekkel és kitérőkkel, bemutatva, hogyan élték túl a felszínen rekedt emberek a katasztrófát, és milyen áldozatokra kényszerültek a túlélés miatt.

Benyomás

A könyv nagyon sok rövidebb fejezetből áll, ami nekem kifejezetten tetszett, mivel legtöbbször csak esténként tudtam olvasni belőle. Az író sokszor elkalandozik és több oldalon keresztül belemerül olyanokba, amikbe nem kellene, de ettől függetlenül élvezhető a történet. A könyv eleje egy kicsit nehezen indul, de szerencsére elég hamar izgalmassá válik. Az út során találkozunk majd új felszíni teremtményekkel, magukat hadúrnak képzelő vezetőkkel, pszichopatákkal, kannibalizmussal és megannyi értelmetlen pusztítással, brutalitással. A harcok, a szörnyűségek és a helyszínek leírása annyira részletes, hogy olvasás közben sokszor úgy éreztem magam, mintha a lelki szemeim előtt egy akciófilm peregne. A kidolgozott szereplők mindegyike zseniális. Némelyik elvesztése igazán megviselt. Daniels atya vallásossága és maga a vallás téma sem zavaró, és szerencsére az író nem viszi túlzásba. Lazán megfér egymás mellett a katolikus hit, a pogányság és a bálványkultusz.

A történet meglepő csavarokkal, gyomorforgató eseményekkel és drámai helyzetekkel tűzdelt. A szerző fantasztikusan megoldotta a könyv végéig, hogy fenntartsa a figyelmemet (szörnyek nélkül), de sajnos az utolsó fejezeteket csalódásként éltem meg. Ott eltűnt a korábbi izgalom, és unalmassá vagy inkább meseszerűvé vált a történet. Úgy éreztem, mintha egy rossz sci-fi filmben lennék, és alig vártam már, hogy vége legyen. Szerintem a befejezés abszolút nem illett a Metro Univerzumba, amit nagyon sajnálok, mert ha az utolsó fejezeteket nem veszem bele, akkor Az ég gyökerei az egyik legjobb Metro könyvnek számít azok közül, amiket eddig olvastam.

A regény epilógusa egy újabb történet elmesélésébe kezd, amit a szerző A gyermekek keresztes háborúja című könyvben folytat tovább.