Kaland, játék, kockázat – lapozgatós könyvek

Idén 37 éve, hogy megjelent a legendás írópáros, Steve Jackson és Ian Livingstone első lapozgatós játékkönyve, az 1982-es Tűzhegy varázslója. Magyarországon csak a rendszerváltás szelével jutottak el az olvasóközönséghez, de hatalmas sikert arattak. Nagyon sok mai felnőtt gyerekkorának meghatározó élménye volt egy ilyen könyv végigolvasása, vagy mondhatni végigjátszása.
Sajnálatos módon a két híres író játékrendszere mára már nagyon elavult, és nem veheti fel a versenyt a modern és látványos videojátékokkal. Ennek ellenére mégis nagyon szerethető és hosszas elfoglaltságnak számított a maga idejében. Ezek a könyvek társasjátékként is funkcionálnak, hiszen többen is összefoghatnak, hogy legyőzzék a könyvben rejlő szörnyeket, lidérceket, és megfejtsék a furfangos feladványokat. A játékhoz nem kell más, mint egy ceruza, egy radír, két dobókocka, no meg némi szerencse.
Ezeket a könyveket nem úgy kell olvasni, mint a hagyományos könyveket, hiszen még oldalszámok sincsenek bennük. Az egyes bekezdések előtt számok vannak egytől négyszázig. Ezek között kell előre-hátra lapozgatni, így lehet előre haladni a történetben. Minden bekezdés végén több választási lehetőséget is felkínálnak a szerzők, és az Olvasó dönti el, hogy melyiket választja. Minden egyes lehetőség mellett a következő bekezdés sorszáma található. A játék során sokszor kell kardot rántani, megküzdeni a főellenségekkel, vagy éppen szerencsét kell próbálni, hogy ne vegyenek észre minket. A kalandjátékban olyan képességeink vannak, mint az életerő, szerencse, ügyesség, amiket a játék legelején két dobókockával lehet meghatározni. Ha a játékos szerencsés, akkor magas értékei lesznek, könnyebb lesz a küzdelem, de ellenkező esetben keményebb feladata lesz a sikerig vezető úton.
Természetesen az életerő és néha a többi értékek is növelhetőek, vagy visszaállíthatóak az eredeti értékükre, élelemmel és különböző varázsitalokkal. A játékkönyvekben egyetlen helyes út vezet a végcélhoz, előfordulhat, hogy a játékosoknak csak többszöri próbálkozás után sikerül megtalálniuk azt. Érdemes jegyzetelni, térképet készíteni az út során. Nem minden szoba és szembejövő lény barátságos, sok a csapda és a hamis nyom. Gyakoriak a kulcsok, amelyeket szintén nehéz megkeresni, nemegyszer éri csalódás a kezdetben lelkes játékosokat. Mindezek ellenére ezek a szerepjátékkönyvek csodálatos világba kalauzolják olvasóikat, és megéri még a mai rohanó világban is 2-3 órát szánni arra, hogy kikapcsolódjunk, és például bemerészkedjünk Zagor tűzhegyének labirintusába.
Magyarországon megjelent Kaland-Játék-Kockázat kötetek
- A Tűzhegy varázslója
- Halállabirintus
- Az országút harcosa
- A gyíkkirály szigete
- A Skorpiók Mocsara
- A káosz fellegvára
- A vértengerek
- A Hóboszorkány barlangjai
- Bajnokok próbája
- A haláltalizmán
- A rémület útvesztője
- Tolvajok városa
- A szamuráj kardja
- Az elátkozott ház
- A pusztítás maszkjai
- A végzet erdeje
- A varázsló kriptája
További magyar nyelvű köteteket a zagor.hu weboldalon lehet találni, amelyeket ingyenesen lehet letölteni.
Sok szerencsét hozzá mindenkinek!