Túl a varázshegyen | 2019-06-23

Gyógyítanák a Parkinson-kórt és az epilepsziát?

A legújabb technológiai vívmánya Elon Musknak, hogy az emberek agyából jeleket olvas ki a nemrég elkészített szenzora. A tervek szerint már 2020-ban be lehetne ültetni beteg emberekbe, hogy segítse a gyógyulásukat. Mondani sem kell, hogy a hír nagy port kavart a tudományos életben.

Elon Musk nem a levegőbe beszél

A legújabb nagyszabású bejelentése egyben fantasztikus, de félelmetes is. A nevét már sok mindenhez lehet kötni, hiszen folyamatos munkálkodása olyan ütemben fejlődik, hogy az emberek csak ámulnak a vele kapcsolatos híreken. Halhattuk már a SpaceX és a Tesla projektek miatt a nevét, de ezt a törekvését eddig kevesen ismerték. Megbízható hírek alapján kiderült, hogy Elon Musk tényleg nem a levegőbe beszélt, a tudósok állítása szerint ugyanis igen komoly eredményt sikerült elérniük a kutatásaik során.

A lehetőség, ami az új technológiában rejlik, fantasztikus, hiszen a beteg emberek egy nap visszakaphatják a látásukat, hallásukat, és újra beszélhetnek is. A bemutató eseményen egy olyan kísérleti egeret mutattak be, amelynek agyába az általuk fejlesztett eszközt ültették. A szenzor képes volt egyszerre több neuronból is információt kinyerni. A szenzort egy automatizált robot építette be, aminek a vezérlését gépi látással kötötték össze. Ez segített abban, hogy az 5 mikron (0,005 milliméter) vastagságú vezetékeket bevezesse az agyba úgy, hogy elkerülje a véredényeket, majd azokat összekösse az elektródákkal. Ez egyszerűen fantasztikus.

Az eddig elvégzett kísérletek 87%-a sikerrel zárult, így elég nagy remény van a sikerre. A készüléket úgy tervezték meg, hogy azt emberek esetében is használni tudják, tehát ha ilyen ütemben megy a fejlődés, akkor valóban hamarosan beültethető lesz az emberekbe is.